Ha van eladó márkás órád, azt megvásárolom, vagy segítek az eladásában!
A Panerai alapítása és története a XIX. századbanA Panerai céget Giovanni Panerai (1825-1897) alapította 1860-ban, Firenzében. A svájci óragyártókkal vették fel a kapcsolatot. 1860 és 1900 között a cég az Olasz Királyi Haditengerészet hivatalos beszállítója lesz. A Panerai története a XX. századbanAz 1900-as évek elején az üzletet Firenzében a Piazza San Giovannira költöztették. Az üzlethelyiség azóta is a cég tulajdonában van, a bejáraton levő felirat jelzi az órák svájci származását. Ebben az időben kezdtek el beszállítani a Védelmi minisztériumnak. Panerai RadiomirAz 1910-es években foszforeszkáló anyagokkal kezdtek el kísérletezni. A cél az volt, hogy a számlapot sötétben is le lehessen olvasni. Erre sikerült is megoldást találni, az anyagnak a Radiomir nevet adták és szabadalmaztatták. 1936-ban az Olasz Királyi Haditengerészet felkérte Panerait, hogy fejlesszen ki egy olyan órát, ami nagyon nagy igénybevételnek is ellen tud állni. A Radiomir mintadarabját az Első Tengeralattjáró Csoport parancsnoksága kapta meg, és az óra minden próbát kiállt. Panerai Luminor1949-ben szabadalmaztatták a Luminort, ami a Radiomir keverék utódja. Az óráikat is ezen anyagokról nevezték el. 1956-ban az Egyiptomi Haditengerészet rendelt órákat a Panerai-tól. Az új órának nyolc napos járástartaléka volt, és forgatható, 5 perces beosztású lünettával is rendelkezett, melynek segítségével a merülési idő könnyen mérhetővé vált. Officine Panerai (Luminor és Luminor Marina)Civilek 1993-tól vásárolhatnak Officine Panerai karórákat (a Luminor és a Luminor Marina modelleket), sorszámozott, limitált példányszámban. Panerai Slytech1995-ben mutatták a Slytech nevű órasorozatot. Az óra névadója Sylvester Stallone. Minden óra hátlapján ott látjuk a színész gravírozott aláírását. A Panerai órák jellemzőiA Panerai órák a haditengerészet követelményeinek megfelelően fejlődtek, így a következő tulajdonságokkal rendelkeznek. A számlap tökéletesen leolvasható és áttekinthető, az óra nagyon pontos, a tok nagy vízmélységig vízálló és nagyon szilárd. A Panerai óragyár honlapja: www.panerai.com |
| Típus | Leírás | Fotó |
| Ékszer |
Fülbevaló briliáns ékítéssel
14 karátos fehér arany, 1,5 g. Geometrikus virág formában 1-1 db briliánssal, össz. Cca. 0,40 ct. A kövek színe: Top crystal (nagyon szép fehér), tisztasága: VVSI, hibamentes, tiszta. Csiszolás: modern. Becsült értéke: 130 000 Ft. Eladva. |
|
| Ékszer |
14 karátos fehérarany női gyűrű
egy darab 0,7 karátos modern csiszolású briliánssal A kő színe: Top crystal (nagyon szép fehér), tisztasága: VVSI, hibamentes, tiszta. Ez az ékszer, a kő foglalással együtt a mostani igényeknek, divatnak megfelelően készült. Vadonat új ékszer. Súly: 5,1 gr. A gyűrű belső átmérője: 16,6 mm. Becsült értéke: 500 000 Ft. Eladva. |
|
| Ékszer |
Női aranygyűrű gyönyörű briliánsokkal díszítve
Egyedi, kézzel készített 14 karátos sárgaarany gyűrű Nem csak középen, hanem a gyűrűsínbe foglalva is briliánsok díszítik. Nagyon elegáns ékszer, különleges alkalmakra. A középső kő kb. 0,75 karátos, csepp alakú, összesen közel 1 karát meseszép briliáns található ebben az ékszerben. Szín: Top Crystal TCr (fehér, árnyalt fehér), tisztasága: VVSI1 (teljesen tiszta). A gyűrű belső átmérője: 17 mm. Súly: 4,3 gr. Becsült értéke: 480 000 Ft. Eladva. |
|
| Jaeger-LeCoultre |
Jaeger-LeCoultre Reverso Lady
nagyon szép női karóra Szerkezete: mechanikus kézi felhúzású; saját, manufakturális; 846/1 cal. 18 rubinköves, 40 órás járás tartalékkal. Tok: nemesacél, belső része 180 fokkal átforgatható. Korona nélküli átmérő: 20 mm, zafírüveg. 30 méterig vízálló. Csat: nemesacél (JLC ), két irányba nyíló pillangózár (JLC). Az órához tartozik még a certifikációja is. Gyártási idő: 2010. Állapota: kitűnő, új. Eladva. |
|
| IWC |
IWC Kleine Da Vinci
női karóra Szerkezet kvarcvezérlésű, IWC kaliber C. 630, mechanikus kronográfmodullal. Funkciók: óra, perc, kismásodperc; stopper, dátum, holdfázis. Tok: nemesacél, átmérő 29 mm, vastagság 8,3 mm, zafírüveg, csavaros biztosítású korona. 30 méterig vízálló. Szíj: IWC krokodil, IWC zsanérzárral. Állapota: kitűnő, teljesen új. Eladva. |
|
| TAG Heuer |
TAG Heuer Aquaracer 2000 Ladies Watch
WAF1450.BB0814 "Maria Sharapova" Szerkezete: kvarc. Funkciók: óra, perc, központi másodperc, dátum. Számlap: gyöngyház, briliánsokkal díszítve. Tok és csat: arany-acél, lünettájában 45 darab Top Wesselton (finom fehér), IF (teljesen tiszta) briliáns van. Összesen; 0,55 CT. 300 méterig vízálló, zafírüveg, koronazáras felhúzó. Korona nélküli tokátmérő: 27 mm. Állapota: kitűnő. Becsült értéke: 390 000 Ft. Eladva. |
|
| Breitling |
Breitling Colt Oceane
az Aeromarin modellcsalád tagja ez a gyönyörű
Colt Ocean, mely egyértelműen egy igazi női sportóra Referenciaszám: A77380 Szerkezet: rendkívül nagy pontosságú Breitling SuperQuartz. Funkciók: óra, perc, másodperc, dátum. Tok: rozsdamentes nemesacél, 33,2 mm korona nélküli tok átmérővel, tükrözésmentesített zafírüveg. 500 méterig vízálló. Csavaros korona a nagyobb vízállóság érdekében. Csat: Breitling, acél. Az órához tartozik még az összes papírja, doboza, stb. is. Állapota: kitűnő. Becsült értéke:: 320 000 Ft. Eladva. |
|
| Rolex |
Rolex Lady Oyster Perpetual
női karóra Referenciaszám: 6719 Szerkezet: Cal 2030. manufakturális, mechanikus, automata, 29 köves, inkablokkos. Tok: nemesacél, korona nélküli átmérő 25 mm. 100 méterig vízálló, koronazáras felhúzó. Plexi üveg. Csat: Oyster; acél. Gyártási idő: 1973. Állapota: kitűnő. Eladva. |
|
| Rolex |
Rolex Lady Oyster Perpetual Datejust
női karóra Szerkezet: manufakturális, mechanikus, automata, 26 köves, inkablokkos, C.O.S.C. ( chronométer ) minősítésű. Tok: nemesacél, 27 x 11 mm, 100 méterig vízálló, koronazáras felhúzó. Csat: oyster, acél. Gyártási idő: 1998. Állapota: új, hordatlan. Eladva. |
|
| Rolex |
Rolex Oysterdate Precision
Referenciaszám: 6694 Tok: acél, koronanélküli átmérő: 35 mm. Szerkezet: kézifelhúzású, 17 köves, inkablokkos. Cal: 1210 Számlap: felújított; (California dial) Gyártási idő: 1961. Állapota: kitűnő. Eladva. |
|
| Rolex |
Rolex Lady Oyster Perpetual
női karóra Ref. szám: 69173. Szerkezet: 2135 cal. saját manufakturális, mechanikus, automata, 29 köves, inkablokkos, C.O.S.C. (chronométer) minősítésű. Tok: arany-acél, 26 x 11 mm, 100 méterig vízálló, koronazáras felhúzó. Csat: jubilé; arany-acél Gyártási idő: 1988. Állapota: kitűnő. Eladva. |
|
| Rolex |
Rolex női arany karóra
9 karátos női arany karóra Szerkezet: szögletes, kézi felhúzású, 15 köves, 6 pozícióban és különböző hőmérsékleten ellenőrzött; ROLEX PRIMA felirattal. Tok: sárgaarany, 17 x 7 x 34 mm. Minden részében jelzett: tok, szerkezet, számlap. Gyártási idő: 1927. (!) Állapota: jó. Eladva. |
|
| IWC |
IWC Kleine Da Vinci
női karóra Szerkezet kvarcvezérlésű, IWC kaliber C. 630, mechanikus kronográfmodullal. Funkciók: óra, perc, kismásodperc; stopper, dátum, holdfázis. Tok: nemesacél, átmérő 29 mm, vastagság 8,3 mm, zafírüveg, csavaros biztosítású korona. 30 méterig vízálló. Szíj: IWC krokodil, IWC zsanérzárral. Gyártási idő: 2006. Állapota: kitűnő. Becsült értéke: 370 000 Ft. Eladva. |
|
| TAG Heuer |
TAG Heuer Formula 1 Diamonds Chrono
női karóra CAC1310, szerkezet: kvarc vezérlésű; cal: 251,471 Funkciók: óra, perc, kismásodperc, dátum és a következő kronográf funkciók: tizedmásodperc, másodperc, perc. Vízállóság: 200 m mélységig. Üveg: karcolódásoknak ellenálló zafírüveg. Tok: 37 mm átmérő, polírozott rozsdamentes acélból, polírozott, csavarozott, hátlapon gravírozott TAG Heuer-logó. Lünetta: rögzített, polírozott rozsdamentes acélból, 120 gyémánttal kirakva (0,75 karát, wesselton). Számlap: gyöngyház 11 gyémánttal (0,089 karát), domború óra- és percmutatók, sötétben is leolvashatóak, dátumablak 4:30-nál. Korona: csavaros. Szíj: Szatén; "Nizza" szíj. Zár: egy irányba nyíló zsanérzár Az órához tartozik még a doboza és a papírjai. Állapota: kitűnő. Becsült értéke: 350 000 Ft. Eladva. |
|
| Vacheron |
Vacheron Constantin
Igen márkás karóra 1950-52-ből Rendkívül ritka, kalapács automata szerkezettel. 477/1 Cal. 35 mm-es 18 karátos arany tokban. Kitűnő állapotban. Eladva. |
|
Eredeti, márkás arany acél karórák, Panerai Luminor - Chronoweb - órák eladása, vétele
Karóra | Breitling | Rolex | IWC | Jaeger-LeCoultre | Omega | Tag Heuer | Officine Panerai